A könyvbemutató időpontja: 2004. március 12., péntek, 14.00, BKÁE III-as előadó.

Csak aprópénzét veszíthette...
Francis Wheen: Karl Marx
Napvilág Kiadó (2004)

Senki sem állt annyira hadilábon a pénzzel, mint éppen A tőke szerzője, mondja Francis Wheen a Marxról írott, fantasztikusan élvezetes életrajzában.

"Jézus Krisztus óta nem született még egy olyan érthetetlen nincstelen," - írja Karl Marxról Francis Wheen - "aki az egész világ elismerését kivívta volna." Persze, hozzátehette volna, hogy Marxot csak szimbolikusan feszítették keresztre. Ennek az olvasmányos életrajznak sikerül a történelmi materializmus megalapítóját emberközelbe hoznia anélkül, hogy trivializálná alakját, s groteszk módon kifigurázott főhősét szellemesen veszi védelmébe.

Ha Marx néhány évvel tovább él, mondja Wheen, biztos akadtak volna vállalkozó kedvű újságírók, akik kiszimatolták volna, hogy ő maga volt Hasfelmetsző Jack. Tény, hogy már akadt olyan amerikai szerző, aki szerint Marx titkos sátánimádó szekta tagja, s ennek egyik bizonyítékát Marx óriási szakállában látta.

A proletárforradalom megálmodója nem volt hibátlan jellem. Féktelen, uralkodni vágyó és intellektuálisan arrogáns személy volt, ugyanakkor azonban Jonathan Swift óta az ellentmondások, az emberi gyengeségek ábrázolásának legnagyobb virtuóza is. Ellenfeleit nemes egyszerűséggel kreténeknek, pojácáknak, sarlatánoknak és kapcabetyároknak nevezte. Lord John Russellt "rosszindulatú, torz kis törpeként" aposztrofálta, egy másik ellenlábasát pedig még durvábban "zsidó négernek" mondta.

Ez a félelmetesen mqvelt teuton filozófus egyben vagány volt a politikában is, "szadista intellektuális bandita", aki élvezettel vetette be magát egy jó hirigbe, és közben az őt ócsárolókat dölyfösen párbajra hívta ki - jóval azután, hogy fizikailag már nem volt csúcsformában. Egy arisztokrata nőt, Jenny von Westphalent vett feleségül, s Wheen szavaival "nevetségesen büszke volt arra, hogy az eleganciával, a flanccal házasodott össze", és egalitariánus elvei ellenére is gondja volt rá, hogy nejének lánykori neve is szerepeljen a névjegyükön. Egyfelől úgy nézett ki, mint a tündérmesék feketehajú szörnyetege (egész életében a Szerecsen volt a beceneve), másrészt viszont élt benne a született patríciusok fennhéjázása vagy inkább hidegvére.

Marx, a munka hőse sohasem süllyedt le egy teljes állás okozta megaláztatásig, de semmi bqntudatot nem érzett amiatt, hogy egész életében a kapitalista osztályt, egész pontosan annak egyik sokat szenvedett képviselőjét, Engelst - egyébként Marx élete végéig leghűbb segítőtársát - pumpolta. Engels, ez a ragyogó szépfiú, aki az előkelő társaságban flörtölt, közben két ír munkásasszonnyal élt együtt amolyan ménage á trois-ban, tartotta el kollégáját, néha a papája manchesteri cégének széfjéből csent el egy kis pénzt. Hogy a levelekben küldött pénzt nehogy ellopják, néha kettévágta a bankjegyeket, és két külön borítékban adta fel Marxnak. A hűséges Engels gyakorlatilag teljesen feláldozta saját pályáját Marx jólétének biztosítása érdekében, és néha Marx nevében újságcikkeket írt olyan témákban, melyeket a maitre egy pillantásra sem méltatott. Amikor Engels fájdalmas levélben beszámolt Marxnak egyik ír szeretQje haláláról, arra a nagy humanista a gyengélkedéséről panaszkodó, önsajnálattól csöpögő litániával válaszolt.

Ez a "burzsoá zsidó himpellér", ahogy Wheen nevezi hősét, valahogy elmulasztott jelen lenni saját apja temetésén, és valószínűleg teherbe ejtette szobalányát. Az ő temetését mindössze tizenegy gyászoló tisztelte meg. Ha életének java részében nélkülöznie kellett, azt részben annak köszönheti, hogy nem volt hajlandó lemondani arról, hogy egy tisztes tQkés életét élje egy kőműves jövedelméből. Még a tőzsdével is próbálkozott egy időben. A szorongatott helyzetben lévő Engelstől kunyorált pénzen csak úgy elreppent családjával egy kis pihenésre Franciaországba. Mint az A tőkén dolgozva maga megjegyezte, rajta kívül nem volt még egy ember, aki olyan sokat írt a pénzről, miközben olyan kevés jutott neki belőle.

Hitelezők zaklatták, karbunkulusok kínozták, és ez a világrengető géniusz a koldusokéval mérhető nyomorban kaparta össze a létezéshez szükséges pénzt, közben minden szavát lesték a rendőrspiclik, és számtalan Viktória-korabeli betegség gyötörte. Volt epegörcse, kínzó álmatlanságtól szenvedett, de sohasem engedett a testi szenvedéseknek vagy a politikai kompromisszumoknak. Felesége és gyermekei az egyik rémes, zűrzavaros helyzetből a másikba vetődtek, közben pedig Marx azzal a rettenthetetlen bátorsággal, melyről messze földön híres volt, a fenekén támadt fájdalmas furunkulusoktól igyekezett megszabadulni egy késes borotva segítségével. Goromba önkényúr volt, de ugyanakkor nem ismert félelmet, szellemes és szenvedélyes, felülmúlhatatlanul lebilincselő mesélő, lelkesítő tanár, és, mint azt még a rendőrség is kénytelen volt elismerni, kedves és nemes pater familias. Ha soha egyetlen könyvet sem publikált volna, akkor is számon tartanánk a modern kor egyik legjelentősebb újságírójaként; írói stílusa olyan költői tudott lenni, mint amilyen becsmérlő. Igen, Marx literátus ember volt, Heinrich Heine barátja, imádott Shakespeare-t játszani, és politikai látomásai bővelkednek az ironikus, patetikus és paradox szóképekben.

Marx - leginkább fiatal korában - nem a karosszékből prédikálta a baloldaliságot. Mint a Kommunisták Szövetsége egyik lázító tagját kiutasították Franciaországból, és aztán Londonban telepedett le főképpen azért, mert sem Németország, sem Svájc vagy Belgium nem engedte földjére. Épp olyan jól ismerte a száműzetést és a börtönöket, mint a British Museum olvasótermét. De a szüntelen robot közben is megőrizte karneváli auráját: a viccek és a szivar szerelmese volt, akinek egyszer egy gargantuai kocsmázás után a rendőrök elől négykézláb kellett a Tottenham Court Road-on menekülnie. Sok más nagy gondolkodóhoz hasonlóan neki sem volt szerencséje a tanítványaival. Egy időben Marx Nemzetközi Munkásszervezete egyesült a Spiritualisták Nemzeti Szövetségével: az egyesülés ötlete egy nőtől származott, aki korábban kígyóolajjal házalt, és élete végén színlelt misztikus lett. Jóval több ijesztő tanítványa volt, mint amennyien a mi századunkban követték, de Wheen hangsúlyozza, csak egy hülye teheti felelőssé őt a GULAG-ért. Sajnos azonban, folytatja, korunk bővelkedik ilyenekben.

Ez a ragyogóan olvasmányos munka sem nem nimbuszromboló, sem nem szentek élete. Kritikus főhősével, ha az kell, ám alapvetően együttérző, így sikerül a démonizált Marx-figurát teljes embernek mutatnia. Intellektuális szempontból nézve a könyv nem ad sokat: gyanakvó hetykeséggel beszél a "roppantul sokat elméletieskedő" Marxról és Engelsről, és aki Marx tanításaira kíváncsi, az felejtse el ezt a könyvet. Igaz, persze, hogy éppen elég Marx-interpretáció született már.

Wheen a Marx életéről szerzett alapos tudását egy jó kolumnista tömör és könnyed stílusában vezeti elő, és helyenként tud is olyan szellemes és frappáns lenni, mint könyvének főhőse. A könyv bátran vállalja a divatjamúlt jelzőt, miközben élvezetes és elragadó olvasmány.

Forrás: Eszmélet 46.


Linkek:
H. Haraszti Éva: Marx élete, Klió 2002/3.
Napvilág Kiadó